Halászi beruházási támogatások
2009.05.26


Magyarország megalkotta az ország egész területére vonatkozó Halászati Operatív Programját (HOP) - jelentette be Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára Debrecenben.


Az első HOP-konferencia keretében tartott tájékoztatón elmondta: az Európai Halászati Alapból 2007. és 2013. között 34,8 millió euró, a nemzeti hozzájárulással kiegészülve 46,8 millió euró, azaz mintegy 13,3 milliárd forint áll rendelkezésre. Az összeget főleg a belvízi halászatra, az "akvakultúra fejlesztésére", halászati termékek feldolgozására, halfeldolgozók korszerűsítésére lehet fordítani. A program elsődleges célja, hogy növekedjen Magyarországon a halfogyasztás, illetve, hogy nagyobb legyen a magyar haltermékek iránti igény az Európai Unióban.

A szakállamtitkár elmondta, hogy az unióban átlagosan 22 kilogramm halat fogyaszt egy személy évente, Magyarország az utolsó helyen áll a négy kilogrammos évenkénti fogyasztással. A leghamarabb elérendő célnak nevezte, hogy felzárkózzon az ország a mostani utolsó előtti helyezetthez, hogy Magyarország elérje a 6 kilogrammos évenkénti átlagos fogyasztást.

Sirman Ferenc bejelentette: június 1-jétől lehet benyújtani a pályázatokat a Halászati Operatív Program keretében.

E-Mail: postmaster
@omega-csoport.hu


Tel.:

Zalaegerszeg
06-92/510275
06-30/3310946
06-20/2239303