Agráripari konferencia az Akadémián - beszámoló
2009.05.26


Az Agrárhaszon Kommunikációs Kft. által hagyományteremtő szándékkal életre hívott I. Országos Agráripari Konferencia folytatásaként, idén az MTA Szegedi Biológiai Központ együttműködésével tartott rendezvényen a következő témákban hallhattunk előadásokat: a válság túlélése, SPS bevezetésével kapcsolatos alkotmányossági kérdések, agrobiznisz és a forintárfolyam, géntechnológia és versenyképes agrárium, Energiafarm program, a megújuló energia és az élelmiszer termékpálya együttműködési kényszerei.


Tóth László Levente, a konferenciát szervező Agrárhaszon Kft. ügyvezetője elmondta: céljuk az volt, hogy az ágazatban tevékenykedők képet kaphassanak az agrárium helyzetéről, és biztatást is arra, hogy a válságban is lehet nyereséges módon gazdálkodni.

Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág igazgatója a finanszírozók válsághoz való viszonyulásának fontosságát hangsúlyozta.

Dudits Dénes, az MTA Szegedi Biológiai Központ főigazgatója előadásában elmondta: a géntechnológia a fenntartható fejlődést szolgálja; a csúcstechnológiák alkalmazása, és ezzel együtt a technológiák sokfélesége elengedhetetlen a fejlődéshez.

Kiss József a Szent István Egyetem tanára a GM növények kapcsán megjegyezte: nem az a kérdés, hogy kellenek-e GM növények vagy sem, hanem, hogy hogyan alkalmazzuk ezeket, mily módon tudunk profitálni az új lehetőségekből, valamint hogyan valósítható meg a koegzisztencia. Jelenleg az EU több tagállamában vannak folyamatban lévő engedélykérelmek bizonyos GM növényekre, legtöbb esetben a kukoricára. Takarmány és egyéb ipari felhasználás céljából jelenleg is használnak fel génmódosított növényeket (kukorica, olajrepce, gyapot, szója, cukorrépa, rizs, burgonya, szegfű, szárított bakteriális biomassza). Kiss József hangsúlyozta: az új kutatások, fejlesztések nem feltétlenül a génmanipulált növények élelmiszerként való felhasználására, hanem pl. az ipari feldolgozásra, fitoremediációra, a növényekben való szárazságtűrő képesség erősítésére irányulnak. E célok megvalósításában az előadó fontosnak tartja a hazai K+F kapacitás erősítését, a kapcsolódást közösségi K+F programokhoz, az előny és haszon célú K+F kibocsátást, valamint a termelők bevonását.

A konferencián a Gráf József helyett felszólaló Máhr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a konferencia témájához agrárpolitikai oldalról annyit fűzött hozzá, hogy a Minisztérium által is támogatottak a kutatások, de figyelembe kell venniük a gazdasági érdekeket is. A tudomány felelőssége, hogy eldöntse, szükségesek, ill. biztonságosak-e a GMO növények vagy sem. Hangsúlyozta a társadalom GM növényekkel szembeni ellenérzéseit is. A szakállamtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány valamennyi válságkezelést célzó intézkedése a hitelhez jutás feltételeinek javítását célozta. A válság hatásainak enyhítésére a tárca az elmúlt hónapokban több, az ágazat likviditásának a fenntartását célzó és a jövedelem termelő képesség javítását elősegítő hitelprogramot dolgozott ki és léptetett életbe.

Viszlai Béla, az Abonyi Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. elnöke az Energiafarm programot mutatta be előadásában. E program keretében hatékonyan kapcsolódnak össze a különböző agrárszektorok: a növénytermesztés, állattenyésztés és takarmányozás, a bioetanol és biogáz üzem által az energiaipar, a vegyipar és a feldolgozó ipar.

A konferenciát Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke zárta a vertikális ás horizontális integrációról szóló előadásában (Az együttműködés kényszere az élelmiszer termékpályán).

E-Mail: postmaster
@omega-csoport.hu


Tel.:

Zalaegerszeg
06-92/510275
06-30/3310946
06-20/2239303