Állami támogatás: Egy támogatás akkor minősül állami támogatásnak, ha a következő feltételek mindegyike teljesül:
- állami forrásból származik,
- előnyt jelent az érintett vállalat részére és
- bizonyos vállalatot vagy ágazatot előnyben részesít (szelektív),
- torzítja a versenyt, vagy annak torzításával fenyeget, valamint
- befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet.
A fejlesztés végső céljának megítélése nem függ a pályázó személyétől, tehát önkormányzati, illetve társulás által megvalósított fejlesztések is a hatálya alá tartozhatnak.
- Bankgarancia: A hitelintézet (bank) kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek – így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása – esetében és határidőn belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni. A bankgarancia főként bankhiteleket és kölcsönöket biztosító mellékkötelem, a gazdálkodó szervezetek ügyleteinek fontos és gyakori biztosítéka. A bankgarancia célja a jogosult helyzetének kedvezőbbé tétele. Az adós és a hitelező közötti hitelviszony biztosítására az adós megbízást ad egy banknak, hogy vállaljon kötelezettséget arra, hogy bizonyos esemény beállta, vagy elmaradása, illetve meghatározott okmányok benyújtása esetén a hitelezőnek fizetni fog. A bank a garanciát a saját nevében, de az adós megbízásból állítja ki. A megbízás általában a következő adatokat, tényeket tartalmazza:
o az alapjogviszony pontos megjelölését,
o a garancia kedvezményezettjének megnevezését,
o a garancia fajtájára és tartalmára vonatkozó rendelkezéseket,
o a garancia határidejét,
o a garancia kedvezményezetthez való eljuttatásának módját, és
o esetleg a közvetett garancia állítására vonatkozó utasítást.
A bankgarancia tulajdonképpen egy olyan szerződés, amely egy bank, mint garantáló, és egy hitelező, mint kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt. A kezességtől az különbözteti meg, hogy a jogviszonyban a bank kötelezettsége absztrakt, ami azt jelenti, hogy a bank nem jogosult a kedvezményezettel szemben az alapjogviszonyból származó kifogások érvényesítésére. (A garancia absztrakt jellegétől függetlenül a bank kifogásolási joga bizonyos esetekben mégsem vonható kétségbe. Megtagadhatja a teljesítést, ha például mar az igénybevétel időpontjában bizonyítani tudja, hogy joggal való visszaélés történt). A garanciaszerződés rendszerint konkrétan meghatározza a garancia pénznemét és összegét. A garancia összege magában foglalhatja az előre meghatározott kamatot és költségátalányt is.
A folyamat menedzsment a vállalati működés javításának eszköze a folyamatok tudatos irányítása révén. Egy olyan irányítási rendszer, amely biztosítja:
A folyamat menedzsment a jellemzően funkciók vagy szakterületei feladatok mentén kialakított feladat megosztást és felelősségi rendszert kiegészítve a folyamatokat is kontroll alá vonja, és módszertant biztosít a folyamatos teljesítmény növekedés eléréséhez. Ha a vállalati irányítási rendszerek kiegészülnek a folyamat menedzsment rendszerek eszközkészleteivel, akkor ezek elősegítik, hogy a napi operatív működés egyre gördülékenyebben, egyre kevesebb hibával, egyre hatékonyabban valósuljon meg.
Forrás: https://hopet.hu/index.php?menu=folymodell&almenu=5_al
Az elektronikus kereskedelem (e-kereskedelem) az árucikkek interneten való eladása, vásárlása, illetve cseréje. Azokat a honlapokat, amelyek fő profilja bizonyos árucikkek értékesítése, webshopnak vagy webáruháznak nevezzük. A hagyományos kereskedelemtől eltérően a webáruházakban lényegében megfoghatatlan formában találkozhatunk a termékekkel, gyakran csak egy apró képet láthatunk, jó esetben többet, kinagyíthatóakat, illetve hol szegényes, hol részletes leírást kapunk az áruról. Ezeket legtöbbször postai úton, utánvéttel lehet megvásárolni. Ami biztos: törvényben van rögzítve, hogy áfás számlát minden esetben ki kell állítani a vásárlásról. A fizetés történhet utánvéttel, bankkártyával, készpénzzel és átutalással. A szállítás történhet postával vagy futárszolgálattal, de lehetőség van az árut személyesen is átvenni, ha az adott webáruház felkínálja ezt a választást. Az elektronikus kereskedelem formái többek között az elektronikus értékesítés, a webáruház, és az elektronikus piactér. Az elektronikus értékesítés azon tranzakciók (és az azokból származó árbevétel) összessége, amelyeknél a vevő és az eladó között a szerződés létrejötte, illetve a megrendelés az elektronikus értékesítés céljára bevezetett informatikai megoldáson, rendszeren keresztül valósul meg. Nem tekinthető online értékesítésnek például a csak e-mailen érkezett megrendelés, illetve az abból származó árbevétel. A vállalati webáruház olyan gyűjtőfogalom, amely amely tetszőleges internetes értékesítési megoldást takar, ahol az értékesítés tetszőleges részfolyamata elvégezhető, legyen az megrendelés, fizetés, esetleg magának a terméknek a vevőhöz való eljuttatása. Az elektronikus piactér olyan üzleti alkalmazás, melynek révén elsődlegesen a vállalkozásoknak lehetősége nyílik az alap- és/vagy támogató tevékenységeikhez szükséges eszközök, anyagok, szolgáltatások elektronikus úton történő beszerzésére, illetve értékesítésére, beleértve az elektronikus kereskedéssel, beszerzéssel kapcsolatban felmerülő logisztikai, pénzügyi és egyéb adminisztrációs feladatok ellátását is. Ide kapcsolódó fogalom még az elektronikus fizetés és az elektronikus értékesítésbe és beszerzésbe vetett bizalmat növelő tartalom. Az elektronikus fizetés olyan elektronikus úton megvalósuló készpénz-kímélő fizetési módot jelent, amely elektronikus úton bonyolított tranzakcióhoz kapcsolódik, és nem igényli a fizető személyes jelenlétét, kivéve az internetbankolást. Az elektronikus értékesítésbe és beszerzésbe vetett bizalmat növelő tartalom olyan elektronikus úton megjelenített információ, amely a vállalat elektronikus kereskedelmi szolgáltatásához közvetlenül kapcsolódik, és alkalmas arra, hogy a fogyasztók vagy üzleti partnerek e-kereskedelmi formába vetett bizalmát fokozza (pl. tájékoztató anyagok, demo-k).